2013. november 30., szombat

Bettyért...

Ma Bettyért futottunk...

A DK Team és a Suhanj! csapat közösen emlékeztek meg Bettyről a Margit szigeten délelőtt 10 órakor és együtt futottak, sétáltak, beszélgettek Bettyről.

Én nem tudtam sajnos ott lenni velük, de megszakítottam a futáspihenőmet és átmentem a tóhoz futni kicsit. Elég náthás vagyok, így a pulzusom nem hagyott száguldozni, de most jobb is volt így.... csak néztem a vizet, a fákat, amiken már alig van levél és Bettyre gondoltam... és a mamámra. Nekik már nem fáj... Hiszek benne, hogy figyelnek minket és vigyáznak ránk....

Emlékük örökké bennünk él, én is szoktam a dédiről mesélni Bennynek. Velünk maradnak örökre, mert az emlékek megörzése fontos.... 

Végül pont egy Margit szigetnyi távot futottam, az órámat pont 5300 méternél állítottam le és hazasétáltam. A végére a nap is kisütött. :)

Nyugodj békében Betty.... és üdvözlöm a dédinket!!! 


2013. november 28., csütörtök

4. nap

Feladtam...

Nekem ez a céklalé sem bejövős, még délelőtt úgy ahogy magamba gyűrtem, de nagyon nem esett jól, háborgott a gyomrom rendesen. :(  Aztán munka után elmentem konditerembe, bringáztam 45 perc alatt 21 km-t és utána megint éreztem, hogy kevés a kaja benne, de a hátam közepére nem kívántam az újabb céklalevet, rosszul voltam már a gondolatától is. 

És inkább befejeztem ezt a kúrát. Holnap a répalével ugyanígy lennék, ennek pedig nem tartom semmi értelmét, hogy szinte megerőszakolom magam, hogy lecsússzon a 7,5 dl büdös lötty.... finnyás vagyok sajnos, így nem nekem való az ilyen kúra. Komolyan mondom, hogy inkább ötször modell diéta, mint egyszer ez..... jó tanuló lecke volt, a zöldséglevektől menekülni fogok ezután is...

Inkább próbálok figyelni a kajára és tornázni ezután, okosan fogyizni, ahogy régen is tettem. Ma csináltam körözöttet, majd azt eszek abonettel. :) 

Azért a folyadékbevitelre ezentúl is figyelni fogok, ma is megittam 8 dl roiboos teát, és kb. 1 liter vizet + kb. 5 dl céklalé csúszott le. 

A délutáni konditermi bringázás után este még tornáztam kicsit felsőtestre és pár hasprést is csináltam, holnap tuti lesz kis izomlázam. :) De már Benny is reklamált este, hogy mikor tornázunk már? :) Holnapra szerintem előkeresem a Leslie Sansone gyaloglos videoimat, valamelyiket végig csinálom este majd.

Szombaton 10-kor pedig Petrával futunk egy kicsit, elvileg még pihenőn vagyok, de Bettyért futnak a többiek Pesten, a Margit szigeten és kitaláltam, hogy mi pedig fussunk velük egy időben itt Bécsben, az Alte Donaunál és emlékezzünk így Bettyre.... még mindig olyan nehéz elhinni, hogy nincs már velünk. :( 

Most megyek is aludni, még szeretnék pár oldalt olvasni előtte a Sándor Anikó új könyvéből, a Magyar Caminóból, nemrég vettem meg. Eddig tetszik, szeretem a könyveit.

2013. november 27., szerda

3. nap

A legjobb nap!!

Mivel imádom az ananászt és az ananászlevet, így ez lett a kedvenc napom a kúrából, bármilyen is lesz a holnapi és a holnaputáni lé, tuti, hogy ez viszi a pálmát. :) Ebből lehetett volna még bőven ma, nem esett nehezemre meginni az egész üveggel. :)

Viszont most a kenyér nem olyan jó, amit tegnap vettem, azzal szenvedtem ma, és az okos fejemmel elmentem konditerembe is munka után, de a végén kicsit leesett a vércukrom, így ettem egy protein szeletet, amitől egy fokkal visszatért az élet belém. Viszont már tegnap is fájdogált a fejem és ma is, úgyhogy picit ettem ma megint, egy banánt, kb. három kanál krumplifőzeléket Bennytől még. Mivel hajlamos vagyok a migrénre, félek hogy az enyhe fejfájásból nagyobb lesz és abból pedig migrén, akkor pedig három napra kidőlök, az pedig most nem hiányzik valahogy... úgyhogy inkább ettem picit. És megittam 1 liter roiboos teát és másfél liter vizet még a 7,5 dl ananászlé mellé.

Egy órát voltam konditeremben, 20 percet erősítettem külső- belső combot, combot, hátamat, aztán tekertem 40 perc alatt 20 km-t. Este pedig mikor visszatért az élet belém és felpörgetett az ananászlé, tornáztam még fél órát a Norbis Betyár tréningre. :) Úgyhogy ma mozgás terén végre újra a régi voltam. 

Ami viszont furcsa, hogy az anyagcserém nem igazán működik jól hétfő óta, amúgy sem tökéletes, de most aztán inkább csak pisilni járok, de azt sem olyan sűrűn ma már, mint mondjuk hétfőn. Érdekes azért.... de azt is észrevettem már, hogy régen is, amin ettem újra minden "sz@rt", újra nem volt gondom.... de amint fogyizok, megint jön a szenvedés. :( Van erre vmi ötlete valakinek???

Ma időben lefekszek, mert érzem, hogy már az alvás is hiányzik, előtte megint meghallgatom a fogyis relaxációt. :) Holnap céklalé nap..... kicsit félek tőle. Gabi barátnőm szerint finom. Hát ajánlom neki, hogy így legyen!!! :)))))

2013. november 26., kedd

2. nap

Mai menü: 7,5 dl zöldséglé (cékla,zeller,répa, paradicsom és egyéb nyalankságok) + a kenyerek....

Hát a reggeli 1,5 dl lötty még most is gondolkozik, hogy visszajöjjön e, annyira sz@r volt.... a tizorai adagot egyenlöre nem birtam legyürni, helyette kenyeret ettem vizzel.... fuj, még egy fél üveg lötty itt van az asztalomon. :((( Na, ez a nap nem lesz a kedvencem.. de holnap ananászlé lesz, remélem az ihatóbb lesz. Ez éltet. :D :D

Esti összegzés:
A mai napot bebuktam, nem birtam legyűrni sem a tízórai, sem az ebédre lévő löttyöt, úgyhogy a lefolyóban landolt.... tudom, más ezért pénzt ad, szégyelltem is magam miatta, de még most is belefordul a gyomrom, ha rágondolok akár a szagára, akár az ízére a mai zöldséglének. :(((

Helyette megittam 3 dl frissen facsart narancslevet, ettem egy almát, egy banánt, megittam egy liter zöld teát, másfél liter vizet és este pár karika virslit Bennytől. Nem egy méregtelenítő menü, de ez van.... a mai lé iszonyat volt. :(((

A fejem kicsit fájdogál, de nem szédültem, de tornázni ma sem tornáztam. Csak vasaltam az előbb egy órát. És most alvás.... holnap ananászlé, abban azért bízok még. De a csütörtöktől és péntektől félek, céklalé és répalé.... 

2013. november 25., hétfő

1. nap

Teljesítve! :)

Amennyire féltem a búzafűlétől, annál nagyobb volt a meglepetésem, mert egészen iható volt, igaz, kicsit már majdnem túl édes, de kenyérrel elviselhető volt.

Elvittem a munkahelyre a kis tupperware üvegemben az innivalót és egy aventes poharat, amivel mértem a másfél deciket + kis műanyag dobozban vittem a kiporciózott rozskenyereket.

Reggel még itthon megittam az első adag levet + megettem két szelet kenyeret, aztán fél 10 körül a második adag levet és egy szelet kenyeret, ebédre fél 1-kor megint levet ittam és két szelet kenyeret, délután 4 körül uzsiztam egy szelet kenyérrel és a löttyel, vacsira pedig annyiban csábultam, hogy Bennynek csináltam zöldséges riszt a halrudacskákhoz és kipöckölte a brokkolit és a zöldbabokat, így kb. két evőkanálnyit abból megettem, mert sajnáltam kidobni, viszont így nem ettem rozskenyeret már, csak a löttyöt ittam meg később. 

Inni még a napi lötty mellé megittam egy liter zöld teát és kb. másfél liter vizet. 

A közérzetem jó, most még nagyon álmos sem vagyok, de megyek, mert mindjárt reggel lesz. Tornázni ma nem jutottam, mert mosás nap volt, a vasalás így is holnapra marad.... 

Magamhoz képest elégedett vagyok a mai nappal, a holnaptól félek, mert zöldséglé a menü. Még van rozskenyerem, az jó lesz holnapra, majd délután veszek a következő napokra megint. 

Jó éjszakát, megyek fogyis relaxációt hallgatni és aludni. :))))

Méregtelenítés indul!

Hát akkor csapjunk a lovak közé!!!


Minden napra 7,5 dl gyümölcs vagy zöldséglevem van, amit öt részre kell osztani, alkalmanként 1,5 dl-t kell meginni. Mellé rozsos kenyeret kell enni, reggelire és ebédre 2 szeletet, tízóraira, uzsira és vacsira 1 szeletet.

Tegnap vettem a Ströck pékségben finom rozskenyeret, még jó, hogy szeretem az ilyet. :) 

Minden nap meg kell inni még 2,5-3 liter folyadékot.

Ezek az alapok.... aztán meglátom, hogy mennyire bírom, tudok e napi 20 percet még tornázni. 

A reggeli súlyom ébredés után fél 7-kor kereken 73 kg volt, Testzsir % 30,1...... Innen szép nyerni!!!!

2013. november 24., vasárnap

...

Drága Betty,

Hónapok óta drukkoltam a csodának, és bár tudtam, hogy kevés esély van rá, hogy eljöjjön, én akkor is drukkoltam, mert hinni akartam benne....

Ma délután örökre lehunytad a szemedet, már nem fáj semmid, most nekünk fáj...

Áprilisban ismerhettelek meg személyesen, ezzel a képpel szeretnék Rád emlékezni örökké, akkor azt ígérted, hogy jövőre már Te is futni fogsz velünk a bécsi maratonon... 




Hiszem, hogy egyszer újra találkozunk és bepótoljuk!!!

Nyugodj békében!!!

2013. november 23., szombat

Vissza az útra...

Nem egyszerű, de rajta vagyok az ügyön...

Nehéz visszatérni a megszokott útra, elég rendesen kilengtem az utóbbi időszakban, de mindig az eleje a nehéz, ezt már tudom. 

Amit eddig már sikerült kicsit változtatnom:

  • Újra igyekszek eleget inni, letöltöttem egy app-et is a telefonomra, ami jelez, hogy ne felejtsek el inni és a napi kb. 2 liter folyadékot próbálom meginni, vagy annál többet.
  • Kenyeret nem eszek, helyette megint a jó öreg abonett és pufirizs jött be a képbe.
  • Már kétszer voltam konditeremben a héten :)
  •  Kevesebbet nassolok, rágcsálok, ezeket újra végleg le akarom állítani
  • Már a cola lightot sem iszom olyan sűrűn, mint eddig
  • Hallgatom újra a fogyis meditàciot alvás előtt :)
Hirtelen ennyi jutott eszembe, de még csak két napja kattant az agyam, szóval még alakulok.... ma csináltam rakott karfiolt, rizs nélkül és padlizsánkrémet az abonetthez holnapra! Ezek is már nagyon régen voltak itthon, valahogy elfelejtődtek, pedig jó kaják. 
Ma a tesómnál ebédeltünk és eszünkbe jutott, hogy a Suhanj6 éjszakai futáson a tombolán nyert egy Steinberger 5 napos méregtelenítő csomagot, zöldség-gyümölcslevek vannak benne, öt üveg, öt napi adag. A lényege az, hogy öt napig ezeket a leveket kell inni, napi ötször + mellé rozsos kenyeret kell enni. Több ismerősöm megcsinálta már ezt a kúrát és tesómmal arra jutottunk, hogy kezdésnek ez most nekem még jól is jönne, úgyhogy elhoztam a dobozt. Hétfőn szeretném elkezdeni, a hét most jól is jönne ki, mert nincs nagy programunk a hétre, futni sem tudok, tehát elvileg bírhatom fizikailag is. Ráadásul poénból ebéd után angyalkártyákat is húztunk a tesómnál és Benny nekem a méregtelenítés kártyáját húzta.... mondtam már, hogy hiszek a jelekben? :) 

  

Úgyhogy hétfőn a búzafűlével indítok + rozsos kenyérrel. Napi ötször 1,5 dl-t ihatok, mellé egy-egy szelet kenyér és 2,5-3 liter víz. Nem fogok sokszor pisilni járni szerintem..... :) :) De három éve januárban is a bécsi diétával indítottam el az életmódváltást, kellett a szigorú előírás ahhoz, hogy beálljak egy rendszerre. Hát most a méregtelenítő kúra lesz... 

2013. november 21., csütörtök

Elég volt!!!!!

Amire nem vagyok büszke....

Nos, az elmúlt időszakom (majdnem fél évem...) sajnos nem a legjobban telt, sok dolog történt az életemben, ami részben még mindig zajlik, hosszabb folyamat lesz, nagy változások, éppen ezért a lelkem eléggé a béka feneke alá került, és bár igyekeztem optimistának és vidámnak tűnni, maradni, a legtöbbször az esti zabálásokban vígasztalódtam, amire egyáltalán nem vagyok büszke... elgyengültem, egy ideig az volt az örömforrásom, ha este benasizhattam, ráadásul mióta irodában dolgozok a napi kajálásaim is összekutyulódtak, hol eszek meleg kaját, hol nem, vagy csak vettem gyorsan valami szarságot, amivel rövid távra megtöltöttem a hasamat, de elég hamar újra éhes lettem tőle. 

Minden, amit az elmúlt két és fél évben megtanultam beiktatni az életembe teljesen a háttérbe szorultak, futni nem tudtam úgy, ahogy szerettem volna, mert folyamatosan lesérültem, itthon már nem tornáztam semmit egy jó ideje és a konditermet is hanyagoltam... összefoglalva: a lelki mélypontom és az új napi rutinom miatt a sport és az okos kajálás háttérbe szorult, én pedig ahogy sajnos lenni kell az ilyen lazsálásnak, szépen gömbölyödni kezdtem...

Először csak egy-két gatya nem jött fel rám, aztán már a felsők is hülyén álltak, végül odáig jutottam, hogy most összesen kettő darab gatyám van, amit hordani tudok, a többi iszonyatosan áll rajtam, sőt, a legtöbb sajnos fel sem jön... és ugye minden nagyobb cuccomat elajándékoztam három éve, tehát nincs is igen most ruhám, amit fel tudnék venni. 

Gyáva módon arra fogtam mindent, hogy nekem most minden mennyire rossz, de a hétvége után ahogy nézegettem a fotókat, rosszul lettem magamtól. Iszonyatos volt magamat látni, ekkor már a struccpolitikám sem segített, mert azért tudtam, hogy rossz irányba tartok, mérlegre nem álltam már jó két hónapja, de a fotók nem hazudnak... Újra meghíztam, ráadásul nem is akárhogyan.... 

A fotók felnyitották a szememet és hihetetlenül elszégyelltem magam,hogy hagytam idáig kúszni a súlyomat, pedig tudom jól, hogy mennyire nehéz leadni mindent... ráadásul itt van Benny, aki előtt példaként kellene állnom, és milyen példát lát??? Hogy egy akaratgyenge anyja van, aki nem képes erősnek maradni és a kajálásba menekül, ha valami elromlik az életében?!?!? 

Nem akarok ilyen anya lenni, Benny miatt (is) össze kell kapnom magam! És erre még rájött egy e-mail, ami tegnap jött a BSI-től, hogy pontosan 4 hónap múlva Szuperbalaton.... nem is izgatna különösebben, ha nem jelentkeztem volna négyes csapattal a négy napos futóversenyre. Most már nem csak magamért kell összekapnom magam, hanem a csapatomért is, akik számítanak rám. Arra, hogy futni fogok... és szeretnék is, mert a futás jót tesz nekem. De nem most, nem ennyi kilóval...

Ugyanis ma lemértem magam... és rosszul lettem. (na nem mintha nem tudtam volna, hogy már nagyon gáz a helyzet...) Három éve ennyi súllyal még nem is futottam. Csak itthon duci tréningeztem. És utána kezdtem el óvatosan gyalogolni, majd kocogni és futni..... nos, csodálkozok, hogy nem gyógyulok a sérülésből??? kicsit több súlyt kell most a lábaimnak cipelni , mint akár egy éve is, úgyhogy ezért is kell változtatnom!!!

December 3.-án egy másik ortopéd dokihoz megyek, ki szeretném most már deríteni az igazi okot, amiért nem jön rendbe a lábam... a találgatásokból már elegem van!!! De ehhez nekem is tennem kell valamit, még pedig újra visszajutni a régi súlyomhoz. 
És újra a kis lépcsőkkel kezdem, nem rögtön a nagy álomsúllyal, hanem szépen apránként... hogy megint legyen sikerélményem, ami tovább visz az úton. Csak így megy majd megint...

Ma délután, munka után már a konditeremben voltam újra. Egyenlőre átmozgatás volt, 5 perc eliptikus, negyed óra kocogás és circle training.... na, ezt nem tudom, hogy hogy van magyarul, de ilyen köredzés, körben vannak erősítő gépek és egy perc tréning, fél perc pihenés van és körbe kell haladni. Ez jól esett ma és ennyi időm volt ovi előtt... Újra meg kell találnom az időt a mozgásra, és egyenlőre nem futásra. Akármennyire is hiányzik... 

A konditeremben lett egy új mérleg... testzsirt is mér. Hát ráálltam... ezentúl minden csütörtökön fogom mérni magam OTT... ez lesz a viszonyítási alap. És megpróbálok kb. ugyanilyen ruházatban ráállni, hogy reális legyen. Az eredményre nem vagyok büszke, de ez van... nem titkolom, én is elesek néha sajnos.... de lábra állok, március 20-ra, a Szuperbalatonra újra fitt leszek!!! 


Ha valaki nem értené németül: 
Súly ruhával: 74,6 kg
Súly ruha nélkül: 73,5 kg
Izom: 23,8 kg
BMI: Ok a súlyom (??????) 25,7

Zsír: 32,5 % ami  :(
Izom: 32,4 % ami :)

Szóval gáz, igencsak gáz..... de ez van, ez is én vagyok.
 És mostantól újra él a blog, jó lesz terápiának is, ha írok!!! Hát induljon újra Madzagosbikini projekt.....

2013. november 20., szerda

Èletjel


"A futás egyensúlyban és optimistán tart."

 

Megvagyok, igyekszek nem teljesen eltünni és futni, mikor lehet és nem fáj...

A hétvégén Siófokon voltunk a szezonzáró futáson, kicsit feltöltödtem most. :)