2012. január 7., szombat

Laza hétvége

Ennyi belefért! :)

A héten nagyon szorgalmas vagyok torna ügyileg, tegnap is ugróköteleztem 15 percet és utána még tapostam is 45 percet és most is nemrég végeztem a 15 perc ugrókötelezéssel és a 40 perc taposással és még estére is tervezek valami taposást, mivel ma nem készülünk sehova.

Tegnap délelőtt itthon voltunk Bennyvel, krumplis tésztát főztem, de egy fél órára kimozdultunk, sétáltunk egy picit a pékségig, kapott pogácsát és hazasétáltunk, kellett a friss levegő is picit, bár ő inkább úgy gondolta, hogy autóval menjünk sétálni, úgyhogy az elején kicsit toporzékolt egyet a kapuban, de végül csak elindult és még tetszett is neki a séta. :D

Tegnap reggelire két slimm kenyeret ettem párizsival és retekkel, az ebéd a krumplis tészta lett, tízoraira egy tejeskávét ittam és 2 szaloncukor lecsúszott. :))  Délután még egy tejeskávét ittam, aztán mivel kétszer beszédültem, mikor hirtelen guggolásból felálltam, inkább még ettem három pizzás abonettet, párizsival és retekkel, nehogy gond legyen este, mivel készültünk a csajokkal beülni a kedvenc kávézónkba. Azt hiszem, hogy most tetőzött a szénhidrát elvonás, mert este már legszívesebben leharaptam volna a tesóm egyik csokimikulásának a fejét. :D :D

Fél 10-re foglaltunk asztalt, én egy alkoholmentes koktélt ittam elsőnek, pici mogyorót és ropit rágcsáltunk, utána kértem még egy ugyanolyan koktélt, de olyan édesre sikerült a második már, hogy azt már nem ittam meg, inkább szénsavmentes vízzel folytattam. :) Roberta kért egy rizsescsokis krémest és mivel elég nagy volt, én bevállaltam a felét, mivel még nem ettem ilyet. A tegnapi nap volt a laza napom a héten, így nem agyaltam rajta, hogy jaj, most ne egyem meg. :) majd a következő négy hétben úgysem leszünk itthon és mivel még nem ettem ilyen krémest, így megkóstoltam. (isteni finom ám!!!! :D)

1 körül indultunk haza és Zitus és a tesóm még mekizni akartak, úgyhogy  a McDrive-ban kötöttünk ki, de én már semmit nem kértem, mert attól az édes koktéltól megfájdult a hasam, úgyhogy csak ők ettek. :D jó illat volt a kocsiban, nem mondom, de tényleg nem kívántam a mekit.... beteg leszek vajon? :D :D

Sikerült aludnunk kb. 5 órát, mivel Benny 7 után már kukorékolt, de egész fitt vagyok ahhoz képest. :D Reggelire apa finom tonhalkrémes melegszendvicset csinált (nekem slimm kenyérből), hozzá citromos zöld teát ittunk, igazi családi reggeli. :) utána mi hárman  (tesóm, Benny, én) bementünk a  városba tankolni, intersparba (vettem pár almás-fahéjas jogobella light joghurtot, amit viszünk majd holnap ki Bécsbe), kávézni, az volt a tízóraim egy fél almás pitével, ami inkább alma volt, mert kevés tészta volt benne szerencsére. :)

Ebédre csak egy tányér borsólevest ettem, mert nem voltam annyira éhes, krumplis tésztát inkább nem ettem már. :) Desszertnek egy sor milka csoki (4 kocka) volt, érdekes módon elég is volt belőle annyi. Így elég hamar lement az ebéd a hasamban és megint tudtam ugrókötelezni és taposni egy órát összesen. Rendesen megizzadtam, remélem, hogy égett is a zsír keményen. :))))

Délután egy nagyon jó barátomékhoz készülünk majd, az ő felesége volt anno a második példaképem, aki felnyitotta a szemem a fogyásával, hogy bármit elérhetek, ha kellően akarom. :)))) Jó lesz megint találkozni velük, szeretem őket nagyon. :)

Vacsorára még nem tudom, hogy mit eszünk, de nem is tudom, hogy mit kívánok. :( Még kitalálom addig...

Holnap irány vissza Bécs, a terv az, hogy ebéd után elindulunk, mert nem igazán volt jó múlt héten sötétben vezetni, úgyhogy megebédelünk, összepakolok, kipakolunk a kocsiba és elindulunk, bízva abban, hogy Benny majd alszik picit. :) Már kicsit hiányzik P , Bécs, a kis lakásunk... ott azért kicsit jobban tudok odafigyelni a kajára is és kedden amúgy is indul a fizoterápia, és majd konditerembe is szeretnék járni és futni megint. :) Hétfőn pedig rápattanok a mérlegre és meglátjuk, hogy mennyire volt sikeres az első odafigyelős hetem. :)

2 megjegyzés:

vajdakrisztian írta...

Szia!Először is bemutatkoznék:a nevem Vajda Enikő,és Erdélyből irok...nagyon lenyűgöző,amit olvastam rólad a facebookon,Norbi oldalán!Gratulálok!!!Szeretném ha egy kis tippet adnál...hogyan kezdtél neki!Üdv:Eni
e-mail:eni-tibcsi@freemail.hu
de ide is irhatsz,olvasgatlak!
Ja és nagyon édi a kicsi fiad!

Cukorfalat írta...

De jó fej apukád van! :)