2012. január 2., hétfő

Indulááááás

Két helyszínen is. :) Az újrakezdésben és a hazautazásban. :)

Két éve, január 4 esett hétfőre, akkor tettem meg az első lépést a túlsúlyom ellen, és mondhatom, hogy sikerrel vettem az akadályokat, mert azóta eltelt két év, és sikeresen tartottam is a súlyomat egészen 2011 őszéig... Akkor kezdődtek a folyamatos fájdalmak futásnál, Benny oviba került, ami elég nehezen indult be (még most is vannak buckák, de már nem reménytelen az ügy szerencsére), és kezdtem el újra dolgozni három év kihagyás után. Sajnos elgyengültem, visszaestem a bánatevésbe, bármilyen gondnál, nehézségnél édességet és egyéb "tiltott" dolgokat ettem. Tudtam én, hogy nem helyes, de nem volt erőm és kedvem sem odafigyelni... Nem vagyok rá büszke, de ez van.... azért amennyire a fájdalmak ellenére tudtam, odafigyeltem , hogy tornázzak is, de azt hiszem, ez főleg csak a lelkiismeretem enyhítésére szolgált, mert sokat nem ért, ha a kajára mellette nem figyeltem rendesen.

Ma még nem álltam mérlegre, majd holnap reggel teszem, de a ruháimon is érzem a változást, bár érdekes módon csak egy gatyámat nem tudom hordani, a többi mind rámjön, csak picit kényelmetlenek, de nem vészesek azok sem. A problémás helyeken gömbölyödtem ki: csípő, comb, has, tehát lesz mit ledolgozni. Fejben már decemberben eldöntöttem, hogy megint január lesz az én hónapom az újrakezdésre, így mától nincs mese, nincs kifogás, nincs mellébeszélés, odafigyelés van, lesz!!!

A szilvesztert sajnos elég brutál migrénnel köszöntöttem, de reménykedek abban, hogy nem jön be az a babona, hogy amilyen az évköszöntés, olyan lesz az egész év, mert sűrűbben, mint három hónap nem vágyok erre a fránya fájdalomra. :((( szilveszter napján és elsején is még délig pizsiben kapartam össze magam itthon, délután pedig mindkét nap dolgoztam, "öröm" volt. Szilveszter napján ráadásul három gyógyszert is be kellett vennem, amik kicsit tompították a fájdalmat, viszont így a kb. tíz napja hűtőben várakozó asti pezsgőből sem ittam egy kortynál többet... :((

Ma már jobb, a fájdalom egyre tompul, múlik el, lassan letelik a három nap, és vége lesz. Mindig három napig tart, szinte percre pontosan. :(((

Így ma már óvatosan tornáztam is húsz percet popó gyakorlatokat, megint vissza akarom hozni a napjaimba a tornát, a mozgást és most már kényelmes tempóval futni is szeretnék újra. Jövő héten kezdődik a fizoterápia, és a konditerembe is készülök újra eljárni, ha már P-től az okostelefonom mellé még egy havi kondibérletet is kaptam. :)

Ma már a kajára is jól odafigyeltem, bár nem mondom, hogy nem tudnám most felfalni a fél hűtőt, de észnél vagyok, ez a legfontosabb. :)))) Reggelire megkóstoltam a hotelben az amerikai vendégek kedvéért készített tojásrántottát (amúgy nem szokott lenni) kenyér nélkül, utána pedig kis müzlit ettem joghurttal. :) Ebédre virsli volt sajttal, mivel 1 után estem haza, délután egy tejeskávét ittam rizstejjel, vacsorára pedig egy biotech ultra loss shake-et, a citromos joghurtost. :) Próbálok majd többször vacsorát helyettesíteni a shake-kel, mert még van két felbontott, nem akarnám kidobni.

Vettem wasa abonett szerűséget, az lesz a kenyérhelyettesítő megint. Holnap megyünk haza pár napra, ott is szeretnék figyelni a kajára, mert elsősorban az étkezés az alapja a fogyásnak, a torna pedig kiegészítheti, rásegítheti és formázhat. :)

Tehát mától újratöltve indul a madzagosbikini projekt, még nincsenek kis kitűzött céljaim, mert nem tudom, hogy pontosan hány kiló is szaladt fel, de ami a lényeg, hogy újra elégedetten nézzek tükörbe, lássam viszont magamat a fotókon és ne kelljen behúzkodni a hasamat, ha valaki fényképezni akar. :)))

Futócucc bepakolva a pakkunkba, tervben van az is, ha lesz Bennyszitterem. :))) Úgyis még ki kell tapasztalni az okostelefonra letöltött futósprogramokat, mert eddig még nem jöttem rá, hogy a kilométereket hogy számolja, valamiért nekem csak az időt mérte mindkét program... valaki tud ebben segíteni? Endomondo-t és runtastic-ot töltöttem le, ki mit használ? :)

Hát akkor induljon a banzáj, hajrá madzagosbikini!!! :))))

2 megjegyzés:

pkata25 írta...

Én Cardio Trainert használtam eddig, de sok jót olvastam az Endomondo-ról, úgyhogy lehet, érdemes lesz vhogy rájönnöd a bibire. :)

Cukorfalat írta...

Hajrá, Bambi! Én is tegnap csaptam bele a buliba, nálam mínusz 10 kg a cél. De már most nagyon sajnálom magamat! :) Majd jövök hozzád rendszeresen vigaszért és bátorításért.